Előrejelzés

Előrejelzés 2017. januárjára

Január 19-ig a Bak, azt követően a Vízöntő jegyében jár a Nap.

A Bak időszak leginkább céltudatosságunkat tudja erősíteni. Erősebb bennünk a kötelességtudat, komolyabban vesszük magunkat és a világot, inkább a kézzelfogható eredmények érdekelnek, s igyekszünk is mindent megtenni, hogy elérhessük őket. Az anyagi és érzelmi biztonság most mindennél fontosabb!

A Vízöntő időszakában már új utakra, élményekre vágyunk. Nehezebben viseljük a kötöttségeket, szívesebben döntünk szabadon és függetlenül sorsunkról, cselekedeteinkről. Fontosabbak a barátok, a közösségek, s szociálisan is érzékenyebbek vagyunk. Baráti beszélgetésekre, tanulásra, szociális tevékenységekre alkalmas az időszak.

Amennyiben ismered pontos születési idődet, érdemes az aszcendensedre vonatkozó részt (is) elolvasnod.

 

Az időszak fontos bolygómozgásai:

Január 3-án a Vénusz belép a Halak jegyébe

A Vízöntőben járó Vénusz nem hagyta elkötelezni magát. Végig kellett gondolnunk kapcsolatainkat, (anyagi) helyzetünket, reálisan, érzelemmentesen. Ahhoz azonban, hogy tovább tudjunk lépni, érzelmeinkre is szükség van. A feltétlen szeretet jegyében a Vénusz jól érzi magát. Önzetlen, segítőkész, gyengéd és odaadó energiát hoz. Annak vágyát és lehetőségét, hogy elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen. De könnyebben kergetünk illúziókat is, jobban kihasználhatják jóhiszeműségünket, hamarabb válhatunk áldozattá is. Érdemes figyelni megérzéseinkre anyagi és szerelmi ügyekben egyaránt!

Január 4-én a retrográd Merkúr visszalép a Nyilas jegyébe

A kommunikációt, közlekedést, a gondolkodást jelölő bolygó retrográd mozgásban mindig belső utazásra hív és gyakran szembesít múltunk döntéseivel. Érdemes végiggondolni az elmúlt időszak történéseit, s megpróbálni újraírni, kijavítani a hibákat, melyeket elkövettünk. Fizikai szinten gyakran érezzük akadályoztatva kommunikációnkat, ezért ha lehet, ne az elkövetkezendő néhány napra időzítsük a fontosabb szerződéseket, megbeszéléseket, vizsgákat. Ha életünk korábbi szereplőivel találkozunk, viszont érdemes újrabeszélni, újragondolni a kapcsolatunkat. 8-ig a Nyilasban kezdődő házunkban lesz különösen sok "gondolkodni valónk", főleg a szabadság, hit, vállalkozó kedv, önbizalom kérdésköröket érdemes felülvizsgálni. 

Január 8-án a Merkúr megáll, majd megindul előre

Csaknem három hétig járt visszafelé a Merkúr. Remélhetőleg ennyi elég volt, hogy rendezzük kapcsolatainkat, múltunkkal kapcsolatos ügyeinket, megbeszéljük, tisztázzuk életünk aktuális kérdéseit. Ezekkel felvértezve indulhatunk tovább.

Január 12-én a Merkúr a Bak jegyébe lép

Decemberben már járt itt a Merkúr, akkor is céljainkra tanított figyelni. Az elkövetkezendő hetekben a sikerért keményen kell dolgoznunk, kitartóan, következetesen kell küzdenünk, újra és újra talpra állva az esetleges kudarcok után. Most tényleg bármire képesek vagyunk, akár a kíméletlenségig koncentrálhatjuk energiáinkat, csak hogy megteremtsük, elérjük azt a biztonságot, amire vágyunk. Ha el is bizonytalanodnánk, sose feledjük, az erő bennünk van, mástól, máshonnan hiába is várjuk, az csak átmenetileg nyújthat megoldást. Földjegyűek (Nap, Hold és/vagy aszcendens a Bikában, Szűzben vagy a Bakban) tudják legjobban hasznosítani az időszakot.

Copyright © 2024 Astroself.hu Minden jog fenntartva! Designed by freeart.hu